Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


mama

Cikkek

Isten jó szülő volt - a szeretet az elengedés folyamata

2017.10.18

És mindeketten tanultuk egymást, a szülősködést és az életet. Ezt a folyamatot hívom szeretetnek: amikor egymást minden nap tanuljuk. Túl a képzeleten. Túl az ideálokon. És persze mindannyian másnak látjuk ugyanazt az embert, hiszen a világ megismerése természetesen belőlünk fakad, és a saját természetünkből. De mégis, a magam módján tanulom, érteni, érezni akarom a másikat. És ha ő történetesen a gyerekem, akkor olyan ez kicsit, mint a természettudományos kísérletek: miközben vizsgálom a "kutatás tárgyát", magam is beleszólok az eredménybe. Mert minden általam talált eredmény kicsit én is vagyok, belőlem fakad. Hogy is lehetne másképp szeretni, minthogy az mindkét félből fakadna? 

 
Teljes bejegyzés / Menüpont: mama

Aki jött és aki elment.

2016.01.04

Aki jött, maga az élet: Zoé. Aki elment, arról nem is szereztem volna tudomást, ha nem olvasok el mindent a terhesség kezdeti jeleiről.

 
Teljes bejegyzés / Menüpont: mama

Anya aki vagy!

2015.10.07

"Aki új tájakat akar felfedezni, át kell vészelnie, hogy nagyon sokáig nem lát biztos partot" - Ezt az idézetet kaptam egy szerencsesütiből kábé 9 éve. Azóta sem láttam biztos partot. Tulajdonképpen rá kellett jöjjek, hogy nincs is biztos part. A biztonság...

 
Teljes bejegyzés / Menüpont: mama

Mama, te bármire képes vagy!

2015.03.03

Gondolatok az anyaságról, szabadságról, akaratról és lemondásról, boldogságról és életfeladatról, egyszóval mindenről ami igazán fontos.

 
Teljes bejegyzés / Menüpont: mama / Fényképek: Anyaállat(ka)

anyaállat - születéstörténet

2014.05.21

 ... ülök a zuhany alatt és próbálom eltalálni a megfelelő hőmérsékletet. zsibbad az agyam, erősödnek a fájások...

 
Teljes bejegyzés / Menüpont: mama