Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


anyaállat - születéstörténet

2014.05.21

eleinte nem voltak fájások, csak egy fura érzés gyomorszáj tájékon. tartott egy órája, két, majd három órája. ideje rácsörögni a szülésznőre, hogy így a 37. héten ez vajon normális-e?

inkább menjünk be vizsgálatra. jó, megyünk is, biztos ami biztos. csak egy vizsgálat, nem szülünk.

este 8 körül beérünk, 20 perc után kerítenek bent egy dokit aki megvizsgál, front van, szülnek sokan. még mindig nincsenek fájások. 3 ujjnyira nyitva a méhszáj és vizsgálat közben egy nagyobb adag magzatvíz kijön.

maradni kéne, ctg-re. - "najó, de most ez akkor mit jelent?"- "hát, ha lennének fájások akkor azt mondanám hogy pár óra múlva kisbaba." - akkor most szülök? - úgy néz ki.

maradok ctg-re, még viccelődök. aztán költözés a szülőszobába. megérkeztek a fájások, nem is olyan vészes. lehet menni zuhanyozni vajúdás alatt, megyünk zuhanyozni.

egy hatalmas kék labdán ülök a zuhany alatt és próbálom eltalálni a megfelelő hőmérsékletet. zsibbad az agyam, erősödnek a fájások. fájás alatt kikapcsolok, utána ébredek mint aki éjjel nem tud aludni. már készülök, mindjárt jön megint. még van idő készülni a fájdalomra, hogy kibírjam. nagyon jó a meleg zuhany, teljesen kikapcsol. maradunk amíg csak lehet. jó ideig segít a melegvíz. jön a fájás, érzem, igen, már itt is van: másik dimenzió. légzés - egy lélegzet vagyok, semmi más. engedd át a fájdalmat magadon. ne állj ellen neki. - mondom magamnak. ő pedig velem lélegzik, itt van velem. mindketten velem vannak. egyikük kint másikuk bent. és mégis amikor fáj, nincs itt senki, egyedül vagyok, talán még én sem vagyok, megszűnök egy pillanatra. vége fájásnak, de már nem segít a víz sem, nem fáj tőle kevésbé.

megint a szobában. itt van a szülésznő, hozott illóolajokat. muskotályzsálya segít most. fájások alatt olajjal masszíroz. lélegzünk. lélegzünk ahogy jógán. lélegzünk ahogy kell. haslégzés. folyik a magzatvíz, még mindig van, folyik folyamatosan. eresztek le mint egy kád víz. mozog a hasamban a kicsi, nincs már víz rajta, ficánkol. te jó ég, milyen ijesztő lehet neki, 8 hónapot csücsült a vízben és leereszt, szárazon ficánkol bent, és nyomják ki...

egész elviselhető. nyomom, nyomunk. együtt vagyunk a szobában mind. hol térdelek, hol négykézláb nyomom amikor fáj. megjött már a szülészorvos, éjfél után vagyunk. fájások közt ájultan alszom amíg bírok. úgy ébredek, mint aki másik világból jött és ott végtelen idő telt el. tudom hogy csak így lehet, erőt kell gyűjtenem, nem tudni meddig tart még.

már nem gondolom hogy egész elviselhető, kurvára fáj. kanyarba ért a baba, 5 fájást baloldalon fekve, 5-öt jobb oldalamon fekve kell tolnom hogy beforduljon. számoljuk a tolásokat. minden fájásra 3-at kell tolnom. ordítok. nem bírom ki hogy ne ordítsak. rosszabb tőle, de mégis muszáj. minden erőmből nyomok, de se vége se hossza. nem szabad ordítani, nem segít, haslégzés. mindannyian együtt lélegzünk a szobában.

jó, átértünk a kanyaron, feltérdelhetek. ennél már nem fájhat jobban. szomjas vagyok, "vizet!" iszom, de megint fáj, "megint jön", nyomok, fáradt vagyok, pihenni akarok. kapaszkodok térden állva a támlába, és nyomok minden erőmből. sose lesz ennek vége. begörcsöl a combom, ki kell masszírozni, nem tudok így tolni.

borogatnak, izzadok, fáj, meg akarok szűnni a lélegzetvételben. visszatérek, itt vagyok. igen, ebben a világban én éppen szülök, a tulipános szobában a kórházban, itt vannak velem a baba, a férjem, a szülésznő és a doktornő. mécses a sarokban, gyenge fény, itt vagyunk egy fizikai világban.

háton fekszem, le kell hajtanom a fejem, kapaszkodom, tartják a lábaim, el kell löknöm őket magamtól. halálosan fáradt vagyok, "nem bírom, pihenni akarok" - "de bírja Dóra, lélegezzen!" - így hívnak, ez én vagyok, muszáj megcsinálnom, másképp soha nem ér véget a fájadalom. egy fájdalom vagyok. lüktető fájdalom. még van szünet a fájások közt, a szünetben mandalák vesznek körül. parancsszavakra szűkül a tudatom. "víz" - inni akarok, szomjanhalok. adnak. "nem" - ellököm magamtól a vizet, megint fájás. nem akarom hogy fájjon, ordítok, rosszabb tőle, lélegeznem kell. muszáj kibírnom.

már nincs lüktetés, csak fájdalom, nyomni kell, teljes erőmből nyomnom kell olyan izmokkal amiket nagyjából is csak jógán használtam. most nyer értelmet AZ a légzés. látni a fejét. érzem hogy egész lent van, úristen ez tényleg ki fog jönni rajtam. soha életemben nem fájt még így semmi, amikor van még erőm megszólalni, azt ismételgetem hogy "fáj", "nagyon fáj". nem szabad erre koncentrálni, nyomni kell, hogy megszűnjön már végre. csak érjen már ki...

mindjárt vége: ott a feje, látom is saját magamból kijönni a fejet, basszus, tényleg rajtam jön ki egy egész test, megőrülök annyira azt akarom hogy érjen már ki, nincs szünet, csak álló fájdalom, már nem kell bíztatni, tolok, hogy menjen már ki belőlem a fájdalom, zsibbad az arcom, megpattannak a hajszálerek is.

jézusom ezt nem bírom ki, és akkor azt mondják ne nyomjak, már magától kijön, ne nyomjak mert akkor elreped a gát. ez még durvább, teljes tehetetlenség és merő fájdalom, szünetmentes. csak negyedóra, de a leghosszabb negyedóra életemben. és nem tehetek semmit, csak várhatok. iszonyú lassú, jön át a válla, uramisten jön át a válla, megfogja a szülésznő és finoman húzza...

ahogy átér a legszélesebb rész, onnan már egy pillanat alatt átjön az egész test, kész, megszűnhetek, vége, de jó. kiért. lélegzem. sír. ő is lélegzik. jó, megtettem amit kellett, pihenni akarok... nem. kinyitom a szemem: jól van? - igen, jól van. - pihenhetek végre. egy anyaállat vagyok. rám teszik, együtt lélegzünk. betakarnak minket. lélegzünk, megszültünk. ájultan ráteszem a kezem. egy idő után végre nézem, igen, itt van ő. elmúlik a fáradtság. itt van, örülünk neki, ember vagyok. éppen csak egy fokkal túl az anyaállaton, de nem sírok. a meghatódás a segítőknek marad, nem tudok meghatódni, most szültem, éppen térek vissza az emberlétbe. rajtam mozog a kicsi, már ismerem ezt a mozgást, odabentről. 

később megnézzük, csodaszép. én nem is tudtam hogy egy újszülött lehet szép. haja van. szép szemei, ránk néz velük. mellre rakom. megtalálja. anyaállat vagyok, etetek, magamból. a szülésznő és az orvos kimennek. nem tudom jön-e valami, tud-e igazán enni, de jól vagyunk. örülünk és jól vagyunk. elalszunk mindannyian. közösen alszunk, nem külön-külön, ezek az első órák családként, ez csak a mi álmunk. együtt lélegzünk, rajtam fekszik, érzem őt. újjászülettünk.

 

(Szent István Kórház, 2014. ápr., egészséges baba és mama, vágás és felesleges gyógyszer nélkül. Köszönet a segédkezőknek.)