Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mama, te bármire képes vagy!

2015.03.03

Ma fordult meg a fejemben, hogy micsoda csodálatos lénynek tart a saját gyerekem, hogy azt hiszi, a világon minden problémáját meg tudom oldani. Azt már tudom, hogy a gyerekem elhiszi rólam, hogy bármire képes vagyok, de vajon képes leszek-e ugyanekkora bizalommal állni vele szemben, azt sugallva: "Bármire képes vagy!"

 

Nehéz találkozás volt önmagammal az anyaság, meg is rémisztett időről időre az az erős nő, akit a várakozás utolsó hónapjaiban is vízionáltam: az indiánnő, aki gyermekével a hátán megy fel a hegyre, nem is tudva, felér-e valaha, és az útba feledkezik. Tudja az utat, az irányt és megy fel rendíthetetlenül. Nem az apa hiányáról van itt szó, hiszen apa velünk van és támogat. A bennem lakó őserőről van szó, az anyáról aki a saját útját járja.  Aki a szeretet és elfogadás útját járja. Nem szeretnék semmiféle nőideált pocskondiázni, mert aki elhiszi a gyengéről hogy erős, az nekem sem hinne.  De úgy gondolom, nem az az erős, akit ide-oda dobál a sors, véletlenek irányítják az életét, hol szerencséje van, hol nem. Az erős embereknek feladatuk van, amit végigvisznek. És vágyaik vannak, amiket ha kell, feladnak azért hogy a feladataikat végigvigyék. Ez a lemondás adja az áramló élet értékét. S a lemondás adja a szabadságot.

 

Senki sem lesz boldog attól, hogy őt szeretik. A boldogsághoz ugyanis elfogadás kell és befogadás, ahhoz pedig fel kell adni magamból valamit., önként. Jelenits Istvántól az egyik kedvenc gondolatom, hogy az ember nem eleve szabad, hanem attól lesz szabad, hogy választása van. Ehhez pedig kell egy tilalom, ami áthágható. Ezt a tilalmat szimbolizálja a Tudás Fája, melynek gyümölcse tiltott. S az öntudatlan ember, vagyis állati énünk sosem volt szabad, amíg öntudatra - jobban mondva szerintem ÉNtudatra - nem ébredt attól, hogy választást és felelősséget kapott. Ő maga felel a tetteiért, nem vele történnek a dolgok.

 

A választási lehetőség abban fejeződik ki, hogy nem teszünk meg mindent, amit megtehetünk. És nem egy elvonult szerzetesről beszélek, aki lemond mindenről, de ugyanakkor elmenekül embertársai elől. Igen, nagy érték önmagával szembenézni, de megfutamodás senki mással se szembenézni. Hiszen a szilárd embert nem billenti ki, hogy más mit tesz vagy gondol. Mondom ezt úgy, hogy még csak elindultam az úton, és marha nehéz szilárdnak maradni. De nem keresem már a feladatom, hanem csinálom. Rájöttem, hogy mindaddig boldogtalan leszek, amíg nem kezdem el élni az életem. Mert nem a jövőben lesz majd valami, hanem most van a valami amit csinálnom kell, ami az én feladatom. És bármit is gondol a társadalom a különböző szerepek és elfoglaltságok értékéről, elfogadom amiben vagyok és szeretem csinálni. És az elfogadás behozza, hogy nem kell szégyellnem magam, ha élvezem az életet. Sőt, ez szinte kötelességem, hiszen kaptam egy egészséges testet, ami kihasználatlanul olyan mint egy üres csigaház. Nem követtem el semmi olyat, ami miatt vezekelnem kellene, ehetek-ihatok, táncolhatok, nevethetek, gyönyörködhetem abban ami arra méltó. És itt nem a mások fele mutatott boldogságról beszélek, hanem a megélt boldogságról. Arról a boldogságról beszélek, amit nem örökíthet meg egyetlen fénykép sem, amit nem mérhet óra vagy hőmérő vagy barométer... Ami teljes jelenlétet igényel.

 

Sok dolgom van még a JELENléttel, de erre naponta többször figyelmeztet a kislányom. Mert őneki nincs MAJD. És nem lehet vele félig foglalkozni, el is szégyellem magam sokszor, mikor lényegtelen dologgal töltöm az időm, ahelyett, hogy száz százalékban vele lennék. Kurvára nehéz egy percnél tovább teljesen jelen lenni, a meditáció csak jó ürügy erre, de a gyerek eleve ezt kívánja meg mint feladat. Lehet, hogy néha ezt relaxáció vagy meditáció után könnyebb elérni, de  ezek csak eszközök lehetnek a gyakorlatban megélt jelenlétre. Hiszen a jelenlét nem kezdődhet azzal, hogy kiszakadok mindenből ami körülvesz. Jó dolog meditálni, de tulajdonképpen nem tartom értékesebbnek, mint erdőben sétálni, napsütésnek örülni, vagy urambocsá' a kislányommal teljes jelenlétben játszani.

 

Amíg Zoét vártam, sok olyan anya bolgját találtam, aki haragszik a világra. Mert számon kérik, tanácsot adnak neki kéretlenül, mert "jobban értenek" a gyerekneveléshez nála. Majd egyszerre belecsöppentem én is a kimondott és kimondatlan elvárások halmazába, ahol már azt is nehéz eldönteni, hogy mikor teszem azt amit akarok és helyesnek érzek, és mikor megyek már csakazértis valami ellenében, mert nekem aztán ne mondják meg... Megéreztem azt a haragot egyszerre, hogy nálam ne akarja senki jobban tudni, mi kell a gyerekemnek. Csak nehéz a haraggal mit kezdeni... Aztán meg, nehéz megtalálni, mit várok el feleslegesen magamtól. És még csak az elején tartok, egy csöpp kis babával. Szépen lassan belehelyezkedtem magamba, vagyis abba aki anyaként vált belőlem. Én már nem a korábbi én vagyok. Én nem vagyok azonos a múltbeli énemmel, letehetem őt, kijavíthatom a hibáit, helyrehozhatom amit rosszul csinált, átformálhatok rajta bármit. Azzá válhatok, akivé válnom kell. De ehhez el kell engednem a sérelmeket, a haragot, az elvárásokat, a múltat. Nem volt ez fájdalommentes, mint mondjuk egy karosszékbe beülni.

 

Azoknak akik a szüléstől félnek, üzenem, hogy készüljenek fel valami sokkal durvábbra: az önmagukkal való szembenézésre. Fáradtan és csupaszon, védtelenül., pajzsok nélkül, mesterségesen kifele sugárzott ideálképek, maszkok nélkül. Kifele megvédhet apa, de befele, nincs az az isten. Kell is, hogy legyen aki oltalmaz, hogy abban szép saját világban élhessen a baba és a mama, de az az új nő aki beköltözik a testedbe-lelkedbe, elsöprő hurrikánként követel helyet magának, amíg helyére nem kerül.

 

Anyaállat előre kötött bébivel

 

A mappában található képek előnézete Anyaállat(ka)