Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Érintés

2010.05.27

Érintés

 Melletted foglalok helyet, épp csak annyival távolabb, hogy eszedbe jusson, lehetnék akár közvetlen melletted is…

Hogy felhasadjon benned a kérdés, a feszültség szakítsa át a köztünk cikázó atomokat, s magad jöjj közelébb, és fülledt, sűrűn belégzett levegőt cseréljünk, mintha csak tüdődből, s orrodból az én mellembe áramlana minden mit kilégzettél, s én belédlehelem minden erotizált képzetem.

Kiszállhatnánk és mindent magunkra hagyva a terem csendjébe vetett bizalommal küzdhetnénk kettesben az anyag-adta élvezetekkel s nyűggel.

De nincs „mi” és nincs kiszállás, csak a körülvevő zavaró közeg és elterelt gondolatok egy szűk tér fojtásában. Te úgy teszel, mint aki véletlen járt erre, én pedig szigorú álszűziességgel nem hagyom leesni a kendőt a bal vállamról, hogy kordában tartsam a bennem rejlő ösztönöket.

Tudom, ha a vállamról hagynám lágyan lehullni a leplet, jobban felcsigázna mint tízszerte elhallgatott vonzalom. Csak félszen megigazítom  hajam, épp csak megérintem, és vállam kicsúszik a támla mögül, szinte már súrolja az általad átizzott levegőt.

És te vergődsz és menekülnél is meg maradnál is, de leszögezed tested újra meg újra a mellettem levő székre, zavartan helyezgeted oda-vissza könyököd, s karod, hogy hogy legyél egyszerre ott és nem-ott, ahol én.

Hogyan érintsd a pórusaimon átszűrt levegőt először, hogyan fesd meg közelről teljes arcom fürkészve, az oldalvást homályos képből, s hogyan ne nézz kihúzott nyakamra, mint ki csókot adni készül.

És mikor már puszta ösztönök nem fokozhatják tovább e percben a nemlétezőt, az elme kap sugárdózist evidenciába vesző utalásokból, s a közös titok megteremt „minket”. Egy fiktív létezőt, életünk filmjének is csak fél képkockáját, melyen könnyen átsuhansz, hisz nem is jelentős, a látványba is belesimul, mint álmok sivatagába a szomjúság, mint gitáron a negyedhanggal félrehangolt húr. Oly' jelentéktelennek tűnik, de a dal hamissága mindent elárul.