Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fogom a kezed

2008.05.02

Fogom a kezed

 

Átjárja lényemet a fény

Ablakom a napra néz

Dimenziót váltok,

S magamba szállok,

Legmélyebb valómba.

Alászállok a legszebb világba,

Ahol minden az enyém s minden én vagyok. Kép vagyok magam körül, térbeli önmagam tárgyakban és színekben, formákba öntött fény – ez vagyok belül én.

Mesék, ezeréves vagy  öregebb mint a lét.

Nem léphetek ki önmagamból, meghívlak hát a legősibb énembe. Mezőn járok, zöld mezőn s kezedet fogom. Elmegyünk a hatalmas színeimbe, ahol élek – egy gazdátlan hang énekel a fű fölött – s mérhetetlen pirosságba érünk, mély, mint a szívedbe merített gondolat. Hullámzik a lét, része vagyunk a mindent felülmúló színnek, s én végig fogom a kezedet – test nélkül is -  nem valósan, csak érzed, mint az álmot vagy mintha szomjazol.

Leszállok a gondolatokból a világba, mint a reggeli ébredés; mikor még nem is sejted, hogy amit látsz az tényleg igaz-e – éppoly lehetséges csak, mint hogy ez az egész csak egy képzelt lét a nemlét küszöbén. Éppannyira lehetek valaki álmának egy szereplője – netán álombeli önmaga – aki azért elemzi magát hogy rájöjjön; nem is önmaga a valódi, hanem aki álmodja.

De egy biztos: fogom a kezed!

Ha álmomban is, ha valóban, ha képzelve is,

- akkor is fogom a kezed –

Te bárki – bárki nagyon szeretett!

 

2006 nov

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.